Szekeres-Varsa Vera 1933-ban született Budapesten, egy asszimilálódott, vallástalan, erősen magyar érzelmű zsidó család második gyermekeként. Édesanyja, Garai (Grünhut) Ilona felmenői a történelmi Magyarország különböző részein éltek középosztálybeli jólétben. Apja, Varsa (Weiss) József ügyvéd, szegényebb, de szintén asszimilált zsidó családból származott. 

Vera szülei sokáig nem házasodtak össze, ám együtt éltek Budapesten. Itt született Vera és nővére, akinek korai halála volt az első jelentős trauma Vera életében. Apja ügyvédi praxisa szerény megélhetést biztosított a családnak. Vera a fiatal hölgyek gondos nevelését élvezte. Az iskolát 1939-ben kezdte el, amit a szülei házi tanítása egészített ki költészettel, zenével, sporttal és idegen nyelvekkel. Apja első világháborús tbc-fertőzése miatt sok időt töltött a szabadban, és Vera "az a lány lett, aki mindig a padon ül és olvas".

1944-ig Verát nem érte semmilyen antiszemita incidens. Március 19-én bevonult a német hadsereg, és nem egész egy hónap múlva apját kizárták az ügyvédi kamarából. Szintén áprilisban “bejött a sárga csillag”, májusban pedig a családnak csillagos házba kellett költöznie. A ház nagyon zsúfolt volt, de a bentlakók jól megszervezték az életüket. 1944 nyarán a szülők kikeresztelkedtek és vettek két evangélikus születési bizonyítványt is. Vera új neve Vágner Veronika lett. Bár betegsége miatt édesapja mentesült a munkaszolgálat alól, októberben mégis elvittek, de a család összehangolt erőfeszítéseinek köszönhetően "kivásárolták" az óbudai téglagyárból. 

Október 18-án délután egy nyilas csapat összeterelte, kifosztotta, és a ház előtt felsorakoztatta a zsidó lakókat azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Duna-partra terelje ki őket. Ekkor nyilaskeresztes vezetőknek öltözött “somérok” (Hasomer Hacair cionista ifjúsági szervezet) jelentek meg és elzavarták a nyilasokat. Ez után a család egy keresztény rokonon keresztül kulcsot szerzett egy üres lakáshoz, ahol viszonylagos biztonságban vészelték át az üldözés utolsó hónapjait. Ráadásul a lakás tulajdonosának leánykori neve Wágner volt! A sok szerencsés véletlen ellenére a 12 éves kislánynak szörnyű élményekben volt része a háború utolsó évében. 

A felszabadulás után Vera a Zsidó Gimnáziumba járt. Szerette az iskolát, de egyre kevésbé tetszett neki, hogy "ott mindenki cionista volt". Egy rövid anglomán időszakot követően a kommunizmus eszméje felé fordult és a “világforradalomról való gondolkodás” foglalta le. Úgy döntött, hogy egy olyan iskolába iratkozik be, ahol erős volt a baloldali ifjúsági mozgalom. Hamarosan a DISZ egyik 13. kerületi alapszervezetének titkárává választották. Miután kitüntetéssel érettségizett, azonnal beiratkozott az Orosz Intézetbe, amely az egyetem orosz tanszékét felváltó, újonnan szervezett intézmény volt. Itt mozgalmi aktivitása abbamaradt, mivel értelmiségi származása miatt a munkáskádereknél kevésbé tartották értékesnek. 

Vera az első tanév végén férjhez ment tizenéves szerelméhez, Virág Sándorhoz, aki hamarosan visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, hogy a Szovjetunióban folytassa orvosi tanulmányait. 1953. áprilisában megszületett közös gyermekük, házasságuk azonban a hosszú külön töltött idő alatt kihűlt. Vera egyedül tartotta el Judit nevű lányát, édesanyjánál lakott, és magántanításból keresett némi pénzt. Terhessége alatt szoros barátságot kötött Konrád Györggyel, akit ez időben kizártak az egyetemről, mert eltitkolta, hogy kereskedő apjának több alkalmazottja is volt. 1954-ben összeházasodtak, hét évig éltek együtt, közben segítettek egymásnak túlnőni kommunista eszméiken. És bár Nagy Imre lelkes híveivé váltak, Vera mozgalmi hevületét az 1956-as forradalom után “mintha elvágták volna”. 

1960-ban találkozott Szekeres Györggyel, aki egykor részt vett a francia ellenállásban,  a háború után újságíróként és diplomataként tevékenykedett, majd az 1950-es évek közepén a nemzetközi kommunista mozgalom üldöztetésének volt kitéve. Azonnal közös életet kezdtek, de tudatosan döntöttek úgy, hogy soha nem élnek egy lakásban. Szekeres György 1973-ban, Vera édesanyja 1970-ben halt meg. Harmadik férje Román András, a kiváló műemlékvédő volt, akivel 2005-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. 

Vera, miközben középiskolai angoltanárként dolgozott, elvégezte a pszichológia szakot, 1963-ban diplomázott, majd  1968-ban beiratkozott a művészettörténet szakra is. 1974-től a Trefort Ágoston Gimnáziumban való tanítás mellett óraadó tanár lett a Színművészeti Főiskolán. A rendszerváltás hajnalán belépett az SZDSZ-be és egy cikluson át az ötödik kerületi önkormányzatban volt képviselő, valamint a Kulturális Bizottság elnöke. 2000. évi lemondásáig az Amnesty International magyarországi elnöke volt. 

Nagyon fiatalon lett anya, lányát, Juditot gyakorlatilag egyedül, anyja segítségével nevelte fel. Ma ő az ország egyik legelismertebb galériása. Judit zsidónak vallja magát, bár Vera nem nevelte annak. A holokauszt emlékezete mindig jelen volt a család életében, ahogy az az alapvetés is, hogy az üldözéseknek “az első pillanatban megálljt kell  parancsolni”, “nem csak morálból, hanem önvédelemből is”.